Magunkról

15 ÉVES A WELLDANCE

 

Sok szeretettel köszöntjük kedves látogató az idén 15. születésnapját ünneplő Welldance Sporttánc Egyesület weboldalán. Szinte észrevétlenül röppent el az idő az alapítás óta, és bizony vannak olyan táncosaink, most már edzőink, akik mind a 15 évet velünk töltötték. 2002 óta folyamatosan bővültek csoportjaink, bevezettük a Welldance kártyát, elindítottunk új tanfolyamokat, és a kupák és érmek halmozása közepette a hazaiak mellett immár rangos nemzetközi elismeréseket is szereztünk.

2011-ben első ízben vettünk részt világversenyen, melyről két formációnk és egyéni versenyzőnk is bronzéremmel tért haza. 2012-ben a VB bronzérmesekből alakult új formációnk a Welldance Stars kemény küzdelemben világbajnoki ezüst érmet szerzett, egyéni versenyzőnk pedig Világbajnok lett a European Dance Union több mint 4000 táncos részvételével lezajlott World Dance Masters 2012-es Világbajnokságán.

2013-ban szintén részt vettünk az ESDU Világbajnokságon, ahol ismét jó érzés volt Welldance-esnek lenni. A junior formációnk, a Welldance Chicks eddigi legjobb teljesítményével a nagyszerű 2. helyen végzett, és szóló táncosunk, Farkas Nóri is 2. helyezést ért el kategóriájában, valamint a Welldance Team elnevezésű felnőtt formációnk pedig 6. helyen zárt.

A 2014-es nemzetközi eredményekre leírhatatlanul büszkék vagyunk, hiszen az ESDU World Dance Masters 2014-es Világbajnokságon szóló táncosunk, Farkas Nóri juniorként a seniorok között megszerezte második világbajnoki címét, junior formációnk a Welldance Fusion pedig egy igazán kemény nemzetközi mezőnyben a 2. helyen végzett!!!!! Ráadásul a lányok a VB 19 legjobb produkciója között a Starnight Gálán is táncoltak méghozzá lenyűgöző előadásmóddal!!! A fantasztikus eredményeknek leírhatatlanul örülünk és meg sem állunk a következő táncos sikerekig!

2016-ban is részt vettünk nemzetközi versenyeken, ahol szinte minden csapatunk dobogóra állhatott. Májusban az ESDU World Dance Masters világbajnoki döntőjében az első alkalommal nemzetközi mezőnyben versenyző junior formáció, a Welldance Crew I. helyezést ért el és a dobogó legfelső fokára állhatott. A világbajnoki 2. helyezett Welldance Fusion immár a felnőttek között mérette meg magát és felnőtt csapatban nagyon erős mezőnyben 4. helyezést ért el. A világbajnokság után júniusban az MLTSZ & IDSA Európa Bajnokságon mind a két újonnan versenyző mazsorett csapatunk, a Welldance Girls és Welldance Angels2. helyezést ért el. Az első alkalommal nemzetközi versenyen részt vevő akrobatikus rock ‘n’ roll csapatunk a Girls&Guns az 1. helyen végzett. A világbajnok Welldance Crew 3. lett illetve a másik formáció a Welldance Queens abszolút különdíjjal térhetett haza.

A Welldance keretei között többféle táncstílus, műfaj, és ennek megfelelően különböző tanfolyamtípusok közül lehet választani az érdeklődési körnek és a korosztálynak megfelelően.

Egyesületünk óvodás csoportjaiba már egészen korán, 5 éves kortól bekapcsolódhatnak a táncolni vágyó fiatal reménységek, akiket játékos edzésprogrammal vezetünk be a tánc világába. Az iskolás korosztály tagjai többféle műfajban és tanfolyamon is kipróbálhatják magukat az akrobatikus rock ‘n’ roll-tól a pom-ponos táncon át egészen a hip-hop műfajáig a szélesebb körű képzés érdekében, és a fellépések mellett versenyzési lehetőséget is biztosítunk táncosaink számára. Egyesületünk célul tűzte ki, hogy ne “csak” táncot oktassunk, hanem egy életformára neveljünk, melynek szerves részét képezi az egészséges, jó hangulatú, és lelkileg is feltöltő rendszeres testmozgás a tánc világán keresztül..

Nagyon örülünk, hogy az eddigi tanfolyamaink mellett már a rendkívül látványos és dinamikus MAZSORETT műfaja mellett már  az ÍR TÁNC  is helyett kapott az egyesület életében.

Nagyon büszkék vagyunk, hogy a 14 évvel ezelőtt megálmodott Welldance tánciskola ma vezető szerepet tölt be a hazai divat-, és moderntánc életben, és a Welldance név ismerősen cseng a legrangosabb szakmai körökben is.